Oldalak

2013. október 26., szombat

Fokhagymás ebéd az nlcafe sült káposztájával

Itt olvastam a sült káposzta receptjét  http://www.nlcafe.hu/gasztro/20130829/sult-kaposzta-recept/ , igen megkívántam. Arra gondoltam, hogy köretnek készítem a fokhagymás máj mellé. S ha még kevés lenne a fokhagyma, egy kis tejfölös muzsdéjjal durvítani lehet a helyzetet. így már igazán ütős, minden boszorkányt, vámpírt távol tart. :)
Hozzávalók:
A sült káposztához: 1 fej káposzta, 4 evőkanál olaj, 4 gerezd fokhagyma, só, bors.
Elkészítése: A sütőt 180 fokra bekapcsoljuk. A fokhagymát a sóval összezúzzuk, az olajjal kikeverjük. A káposztát ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. A szeletekre kenjük a fokhagymás olajat, megborsozzuk. A 180 fokos sütőben sütőpapírral bélelt tepsiben 20 percig sütjük, majd 5 percig grill fokozaton pirítjuk.

A májhoz: 0,6 dkg sertésmáj, 2 evőkanál liszt, olaj a sütéshez, só, bors, fokhagyma
Elkészítése: A májat felszeleteljük, Ha úgy vágtuk, hogy nagyobb felületen van az eredeti felszíne, akkor vagdossuk be, hogy ne spricceljen. A szeleteket lisztbe mártjuk, s forró olajban pár perc alatt mindkét oldalán megpirítjuk. Sóval, borssal zúzott fokhagymával ízesítjük.

A muzsdéj receptjét itt írtam le: http://pszichowellness-konyha.blogspot.hu/2012/06/muzsdejt-csinaltam-vagy-valami-hasonlot.html

Az eMpszi étrendjében húsnapi étel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése