Oldalak

2013. október 24., csütörtök

Dió vajas karamellben



Kínában ettem felejthetetlenül finom sült diót. Aztán amikor a kilencvenes évek elején többen is érkeztek ebből a távoli országból hozzánk, hogy  éttermet nyissanak itt, és a férjem tolmácsolt nekik, sokszor megpróbáltam megtudni, hogyan is készül az a finomság, de nem találtam olyan kínait, aki ezt elárulta volna, bár minden alkalommal kaptam egy-egy tállal. Azt mondták, üzleti titok. Hát ebben maradtunk, le is tettem arról, hogy megtudjam, hogyan is készül. A múltkor jutott eszembe ez a dolog, amikor hirtelen valami kínálni valót szerettem volna készíteni egy lisztérzékeny ismerősöm számára. Dió, cukor, zsiradék – ebből állt a hajdani kedvencem, az biztos. Ez volt is itthon, de hogy miből mennyit és hogyan, azt még mindig nem tudtam, de nem is igen törekedtem rá, hogy a kínai dióhoz hasonló legyen. A három alapanyag csak az ötletet adta. A végeredmény valóban nem hasonlít a kínai sült dióra, viszont finom. S azóta sikeres vendégváróvá lépett elő. Hogy is ne, hiszen (egy kis túlzással élve), ha akkor fogok hozzá, amikor a vendégek már a ház előtt vannak, akkor is elkészül időre.

Hozzávalók: 25-30 dkg tisztított dió, 50 dkg kristálycukor, 10 dkg vaj és egy kb. tepsinyi sütőpapír. 

Elkészítése: A megtört, megtisztított (de darálatlan!) diót egy száraz tepsiben betesszük a forró sütőbe, és pár perc alatt megpirítjuk. A sütőpapírt egy másik tepsibe, fémtálcára vagy hőre érzéketlen egyéb tálcára tesszük. (Erre öntjük majd a forró olvasztott cukros diót, s ezt elő kell készíteni, mert amikor már megolvadt a cukor, nincs rá időnk.) A cukrot egy edényben állandó kevergetés mellett a tűzön felolvasztjuk. Ha az egész felolvadt, beletesszük a vajat, elkeverjük, s szinte azonnal tesszük bele a megpirított diót is. Jól összekeverjük, s azonnal kiöntjük az előkészített, sütőpapírral bélelt tálcára. Amennyire tudjuk, elsimítjuk, hogy nagyjából egyenletesen kb. ujjnyi vastagságú legyen. Nagyon óvatosan, de gyorsan dolgozzunk, mert az olvadt cukor nagyon forró, viszont gyorsan hűl, így gyorsan is keményedik. Rövid idő múlva, amikor már langyosra hűlt az imént még forró massza, könnyen le tudjuk venni a sütőpapírról. S egy nagy késsel deszkán falatnyi darabokra vágjuk.
Szerintem hosszú ideig eláll, bár nem próbáltam, mert három nap volt a leghosszabb idő, amíg volt belőle.
Nagyon nagy kalóriatartalma lehet, így nem éppen ideális a súlycsökkenésre vágyóknak. Viszont tiszta anyagokból készül, s pár falat, nyilván nem tesz tönkre semmi kedvező folyamatot. De érdemes vele vigyázni, mert nagyon eteti magát. Tésztanapon azért az eMpszi étrendjét követők is megengedhetnek belőle pár falatot néha.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése