Oldalak

2012. február 3., péntek

Spenótos szűzpecsenye


A múltkori pórés szűzpecsenye után hozok egy másik hasonlót. Ez is nagyon gyorsan elkészíthető, nagyon finom étel.

Hozzávalók: kb. 50 dkg szűzpecsenye, 50 dkg spenót, 5 dkg vaj, 2 kiskanál liszt, 1 kiskanál worchester-mártás, só, bors, fokhagyma.
Elkészítése: A húst kb. 1 cm vastag korongokra szeleteljük, sózzuk, borsozzuk. A spenótot megmossuk, a szárakat lecsipkedjük. A vaj felét felolvasztjuk, belezúzzuk a fokhagyma felét, s mikor forró, a húskorongok mindkét felét 1-2 percig sütjük. Egyszerre csak néhány darab húst süssünk, hogy ne hűtsük le túlzottan a vajat. A megpirított hússzeletkéket félretesszük, a sütőedénybe tesszük, felforrósítjuk a maradék vajat és a fokhagymát, és beleforgatjuk a spenót. Addig kevergetjük, míg az összes levél megfonnyad. A húst is az edénybe tesszük és így átforrósítjuk még egyszer. Majd együtt tálalóedénybe szerük. Az edényben maradt levet a liszttel besűrítjük (a liszthez keverjük a szaftot apránként, hogy ne csomósodjon), összeforraljuk, worchester-mártással ízesítjük, majd az ízes mártást az elkészült ételre csorgatjuk.

Az ételtársításra figyelő, az eMpszi étrendje szerint étkezők hibátlan húsnapi étele. De akinél ez nem szempont, természetesen köretet is ehet hozzá. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése