Oldalak

2011. május 6., péntek

126. Sárgaborsópüré póréhagymával + Olyan, mint én?

Hozzávalók: a püréhez: 0,5 kg sárgaborsó, 5 babérlevél, só, bors, 2 evőkanál olaj, 4 gerezd fokhagyma. A póréhoz: 2 nagyobb póréhagyma, 4 dkg vaj, só.
Elkészítése: A sárgaborsót beáztatjuk 6-8 órára, majd sóval, babérlevéllel feltesszük főni annyi vízben, hogy bőven ellepje. Az olajat felforrósítjuk, és a fokhagymát belezúzzuk, egy kicsit megpirítjuk. Ha a borsó megfőtt, hagyjuk egy kicsit hűlni, majd botmixerrel pépesítjük, a pirított fokhagymával ízesítjük.
A pórét karikára vágjuk, és a vajon egy kevés sóval megpirítjuk. A borsópürével tálaljuk.
Hogy egy kicsit tavaszias legyen karikáztam rá egy kis újhagymát is. :)

Olyan, mint én?

Ma olvastam az ötödikeseknek a Pál utcai fiúkat, és ott volt egy mondat, amit most szívesen idéznék, mert már olvasás közben az jutott eszembe, hogy ma érdemes lenne erről beszélni itt a blogban, csak elfelejtettem hazahozni a könyvet. Így most szó szerinti idézet híján mondom, hogy arról volt szó, hogy azt hisszük, hogy a másik ember is olyan, úgy gondolkozik, úgy látja a világot, mint mi, aztán mindig fájdalmas megtapasztalni, hogy mégsem így van ez.

A könyvben ezt gyerekek tapasztalják meg, de ebben a tekintetben bizony nagyon nehéz felnőni, és lépten-nyomon szembesülünk ezzel a dologgal még felnőttként is. Ez azért baj, mert ha nem vesszük figyelembe, hogy a másik ember nem olyan, mint én, akkor csalódások sorozatát élhetjük át. Ebből fakad sokaknál valamiféle végletes magányérzés. És ez az egyik oka lehet annak a menekülés-ösztönnek, amiről tegnap beszéltem. És a menekülés, meg ugyebár tudjuk jól, hogyan hat az O típusú emberre…

Szóval nem vagyunk egyformák. Sokszor nagyon nem. Mit lehet ezzel kezdeni? Lehet ez jó hír? Szerintem lehet. Mondjuk, képzeljük el – valahogy. Én úgy tudom elképzelni a világot, hogy egy hatalmas mozaik. Az egyes emberek pedig egyes mozaikkockák ebben a nagyon szép és színes világban. Egy szép mozaikban nem túl sok értelme lenne a sok egyforma is alkotóelemnek. Ahhoz, hogy a kép kibontakozzon, arra van szükség, hogy minden kis mozaikkocka a maga helyén a legszebb legyen, de ne olyan legyen, mint a másik, mert a másiknak más a szerepe. Ha egyformák lennének, akkor nem jönne létre a kép.

Vagyok én, és van a másik ember. A másik nem olyan, mint én. És ez így van rendjén. Fájhat ezt megélni, de nem ez a magány. A magány valami más. Talán csak egy elképzelés. Talán valami más… De hogy nem attól vagyunk magányosak – ha egyáltalán azok vagyunk -, hogy a másik ember másmilyen az biztos.

Holnap folytatjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése