Oldalak

2011. április 23., szombat

113. Áldott szép húsvétot kívánok minannyiotoknak! + Bajai halászlé



Tulajdonképpen lehet, hogy nem sok értelme van, hogy ma is írjak bejegyzést. Lehetne blogszünet is húsvét alkalmából. De végülis az életben sincs szünet. Csak egy kicsit mások ezek a napok, mint a többi. És ez így van rendjén. De írok mégis, bár most még itt a blogban is felfüggesztem a napok sorrendbe szedését. Ma zöldségnapra kéne írnom, de ma délre halászlét főztem. Este meg a szokásainknak megfelelően sonkát vacsoráztunk. És ki is csúsztam az evésidőmből, de ezek azok az alkalmak, melyek indokoltan szegik meg a szabályt. Holnap szinten húsos ételek lesznek az asztalon, sőt még hétfőn is. De kedden gyümölcsnapot tartok, az biztos, és azzal térünk vissza a szokásos négynapos ciklusainkhoz.

Bajai halászlé (most csak) pontyból

Baján nőttem fel, a halászlé fővárosában. De nem dicsekszem ezzel, mert ahhoz mérten igen csekély a halas műveltségem, talán azért, mert  a szüleim csak beköltözők voltak a városba, és nem hordták a génjeikben a halfőzést tudományát, mint az „igazi” bajaiak. De azért óhatatlan, hogy rám is ragadt valamennyi ebből a legendás tudásból, de itt most négyszemközt bevallom nektek, hogy gyakorlatilag képtelen vagyok megpucolni a halat. Elvileg tudom - nagyjából, csak valamiért iszonyodom attól, hogy meg is csináljam. Így a halast kértem meg a csarnokban, hogy ezt a műveletet végezze el helyettem. Így halpucolásra vonatkozó tanácsokat tőlem nem érdemes kérni. 

A bajai halászé titkát én az egyszerűségben és az alapanyagok minőségében látom. Csak friss halból és nagyon jó minőségű paprikával érdemes hozzáfogni. És soha semmi egyebet nem teszek bele, mint amit itt felsoroltam. Lehet, hogy azért, mert így szoktam meg, de nekem ez A halászlé. 

Annyi azért még hozzátarozik ehhez a témához, hogy a halászléfőzés nem asszonydolog. Az a férfiak feladata. Az asszony dolga csak a tészta, mely engedhetetlen tartozéka a bajai halászlének. . Régebben gyúrtam tésztát, de újabban már megveszem a halasnál. Majd ha nyári szünetben lesz időm, azért tervezem, hogy saját készítésű tésztákat is csináljak, s meg is mutassam itt. 

Az eMpszi étrendje szerint  halászlé húsnapi étel. A tészta mennyisége belefér a két kis szelet kenyérnek megfelelő szénhidrátba. 

Hozzávalók: 1 kisebb ponty (felpucolva 1,5 kg) 3 közepes fej hagyma, 2 liter víz, só, 2 evőkanál (nagyon jó minőségű) piros őrölt paprika, 3-2 cseresznyepaprika (attól függ, mennyire szeretjük az erős ízt.) 25 dkg keményre gyúrt halászlétészta (a halasoknál kapható.) 

Elkészítése: A megtisztított, felszeletelt halat a főzés előtt kb. 2 órával besózzuk. A hagymát nagyon apróra felvágjuk, az edény aljára terítjük. Rátesszük a halszeleteket. Ráöntjük a vizet, és felforraljuk. Ha haltej vagy ikra is van, azt a forrás után kb. 10 perccel tesszük a levesbe. A paprikát is akkor szórjuk rá, amikor lobogóan forr a víz. 25 percig főzzük. Nem keverjük csak megforgatjuk az edényt. Cseresznyepaprikát is főzhetünk bele, de figyeljünk az erejére. Ezt az erős íz kedvelői a tányérjukon nyomják szét.
A hallal egy időben egy másik edényben feltesszük a tésztának a főzővizet, és a szokásos módon kifőzzük a tésztát, melyet a leves mellé adunk tálaláskor.

Nagyon szép húsvétot kívánok mindannyiotoknak.

Holnap folytatjuk.

1 megjegyzés: