Oldalak

2011. április 19., kedd

109. Zöldségnapra: vöröslencselepénykék tavaszizöldes rizzsel + Magasabb szempontok



Vöröslencselepénykék 

Hozzávalók: 25 dkg vöröslencse, 4 dl víz, 2 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál kurkuma, 1 kávéskanál chat masala fűszerkeverék, 2 kávéskanál csípős pirospaprika-krém, só, 2 evőkanál prézli, 1 egész tojás, kb. 2 dl olaj a sütéshez.

Elkészítése: A vöröslencsét a vízben addig főzzük, amíg elfövi a vizét. Eddigre majdnem teljesen pépesre fő szét. Hagyjuk kihűlni, majd hozzáadjuk a fűszereket, a prézlit és a tojást, jól összekeverjük. Felmelegítjük az olajat, majd a masszából a közepesen meleg olajba egy-egy kanálnyi mennyiséget halmozunk, és villával ellapítjuk, majd megsütjük a másik felét is. Ha elkészült egy-egy darab, leitatjuk róla a felesleges olajat. A sütés figyelmet igényel, mert ki kell tapasztalni az olaj megfelelő hőfokát, mert a túl forró és a túl hideg olajban egyaránt morzsálódhatnak a lepénykék.

Tavaszizöldes rizs

Hozzávalók: 5 dl (kb. 0,5 kg) rizs, 1 liter forrásban lévő víz, 1 kiskanál olaj, 1 kávéskanál só, fél csokor petrezselyemzöldje, fél  csokor fiatal gyermekláncfű-levél, fél  csokor  medvehagyma levél.

Elkészítése: A rizst az olajon átforrósítjuk, megsózzuk, majd hozzáadjuk a forrásban lévő vizet, és kis lángon, fedő alatt a víz elfövéséig főzzük. A zöldeket apróra vágjuk, és tálalás előtt közvetlenül keverjük az addigra már kicsit meghűlt és villával fellazított rizsbe.

Megjegyzés: Csak olyan helyen gyűjtsünk gyermekláncfüvet és medvehagymát, ahol sem a közlekedés, sem egyéb nem szennyezi. És csak akkor vállalkozzunk a növénygyűjtésre, ha biztonsággal felismerjük ezeket a növényeket. 

Magasabb szempontok

Nagyhetet ünnepel a keresztény világ, ez a húsvétot megelőző egy hét. A húsvét a keresztények legnagyobb ünnepe. Nem a nyúl, a bárány és a locsolkodás miatt. Az utóbbi évszázadokban az emberek figyelme nagyon a mindennapi jólét dolgai felé fordult, azt is mondhatnám, hogy beleragadt a sárba. Mindannyiunkat elér ez kisebb nagyobb mértékben. Benne élünk a fogyasztói társadalom gépezetében, a hétköznapok taposómalmában, és sajnos az ünnepeinek is gyakorlatilag az anyagi jólét ünnepi lettek. Eszünk, iszunk, kiteszünk magunkért, hogy… (miért is?) Az eszköz céllá vált. 

Mért baj ez? Hát csak azért, mert a világ nem így van felépítve. A világnak van egy magasabb, szellemi, lelki szintje is, melynek minden kor minden társadalmában megvolt a helye. Egy olyan tudás, lelkület, mely arra irányítja az ember figyelmét, hogy ez a világ sokkal több annál, mint amennyit az érzékszerveinkkel, az értelmünkkel fel tudunk belőle fogni. Az emberi elme fölött van még értelmes létezés, és az emberi élt valódi célja, hogy megtaláljuk a helyünket a Nagy Értelmes Egészben. 

Ha beleragadunk a sárba, ha a saját világunk határait tekintjük a világ határainak, ha a saját értelmünket gondoljuk az értelmes létforma csúcsának, akkor bizony két választásunk van: Vagy millió nyitott kérdéssel nézünk szembe naponta és az értelmetlenség érzetével és félelmeivel stresszeljük magunkat, vagy csukott szemmel vágtázunk végig az életünkön, először a jövőt hajszolva, majd a múlton nosztalgiázva. 

Az Értelmes Egész sok formában felismerhető itt a mi világunkban is. De a felismeréséhez azért jórészt az kell, hogy legalább felételezzük a létezését, és keressük a megnyilvánulási formáit.
Az ilyen alkalmak, mint a húsvét, a nagyhét ezért annyira fontos az életünkben, mert ezek felé a dolgok felé tereli a figyelmünket. A tavaszi napforduló utáni első teliholdat követő első vasárnap a húsvét. Így, a természet rendje szerint.

Holnap folytatjuk.

2 megjegyzés:

  1. Valójában a természet rendje szerint a tavaszi napforduló volt az ünnep, csak a keresztény egyház mozgó ünneppé tette, hogy elmossa a "pogány" ünnepet és szokásokat.
    Ettől függetlenül, szépen összemosódott a kettő. Megmaradtak a termékenységi-rítusok is (locsolás) és ünnepeljük a feltámadást is.

    VálaszTörlés
  2. Izgalmas szamomra ez a voroslencse. Olyan fuszerekkel keszul, amiket nagyon szeretek.
    Szep es igaz gondolatokat irtal igy husvethoz kozeledve. Koszonom! :-)

    VálaszTörlés