Oldalak

2011. február 17., csütörtök

48. lépés: Miért nehéz?

 

I.  rész
A tegnapi mondat nem hagy nyugodni még ma sem, miszerint „Rendkívüli módon alábecsüljük az elhízáshoz vezető viselkedési szokások megváltoztatásának nehézségét". Aki már próbálkozott ezzel teljesen átérzi ennek a megállapításnak az igazságtartalmát. De hogy miért is olyan nehéz dolog ez, arra már nem annyira könnyű a válasz.

Gondolkozzunk együtt ma egy kicsit erről. Mert, hogy nehéz, az biztos. Mi a nehéz benne? Miért kell éhezni, és tényleg éhezni kell-e ahhoz, hogy lefogyjunk? Hogy is van ez?

Attól függ, hogy mit is tekintünk éhségnek. A dolog megértésének egyik kulcsa, hogy megkülönböztessük a pszichés és a testi éhséget. Leírtam már a a 13. lépésben, hogy ez a két érzés annyira hasonlít egymásra, hogy ritka az olyan ember, aki meg tudja különböztetni. A gyakorlást ott érdemes elkezdeni (és érdemes!), hogy amikor éhesnek érezzük magunkat, akkor nagyon alaposan, mint egy külső szemlélő megfigyeljük önmagunkat. Tudom, hogy ez nem egyszerű feladat. Hiszen, ha az ember éhes, erre érez legkevésbé késztetést. Főként akkor, ha a pszichés éhség kínozza. Ez ugyanis valójában nem éhség a szónak abban az értelmében, hogy a test táplálék iránti igénye lenne. Ez egyfajta feszültség, „vákuum”. És néha nagyon nagyfokú feszültség (hiány, „vákuum”) a testünkben, az idegrendszerünkben. És ezt a feszültséget – az én tapasztalataim szerint – legnagyobb valószínűséggel a biztonságérzet (kisebb-nagyobb) megrendülése idézi elő. 


És innentől kezdve ezer és ezer ágra szakad ez a probléma. Mert mitől rendül meg az ember biztonságérzete? No, erre aztán kilométeres listát lehetne írni. Ráadásul ebben nagyon különbözünk egymástól. Gyakori dolog, hogy két ember hasonló szituációra ellentétesen reagál. Például van, aki már annak a gondolatától is rosszul van, hogy több ember előtt beszéljen, mást meg ez inkább lelkesedéssel tölti el. Van, aki retteg attól, ha megméretés elé kerül, van, akinek az agyába ez nyomja fel az adrenalint, és ezért kifejezetten szereti és keresi ezeket a helyzeteket. Tehát, konkrét helyzeteket nagyon nehéz mondani. Ezért felesleges is lenne most példákat sorolnom, mert van, aki a magánytól fél inkább, van, aki a pénztelenségtől, a számonkéréstől, a betegségektől, egy konkrét helyzettől, a versenytől vagy az APEH-tól. Van, aki a másik neműekkel teremt nehezen kapcsolatot, de lehet, hogy az azonos neműek társaságában érzi magát zaklatottabban.  Van, aki akkor érzi magát biztonságban, ha hatalma van van, másnak ehhez nyugalomra van szüksége. Van, akinek a pénz ad biztonságérzetet, van, akinek a fizikai erő… Szóval tényleg végtelen a példák sora. Neked milyen példák jutnak eszedbe? Mi lehet az, ami az embert zavarral tölti el illetve mi az, ami biztonságot ad?
 

Talán ennyi elég is lenne mára, de ha már eszembe jutott a folytatás, hát leírom.)


II.   rész

Akármi is fejezi ki számunkra a biztonságot, vagy akármi is jelenti a félelmek, a zavar forrását, ha a biztonságérzetünk csorbát szenved, azonnal korrigálni igyekszünk a helyzetet. Erre mindenkinek vannak ösztönösen kialakított és tudattalanul gyakorolt megoldásai. Viszont az emberek egy részénél a biztonságérzet és az evés közvetlenül összekapcsolódik. És nem is csoda. Hol érezhettük magunkat nagyobb biztonságban, mint amikor még csecsemőként édesanyánk táplált bennünket. Ha a csecsemőkre gondolunk, arra, hogyan táplálkoznak, milyen lelkiállapotba kerülnek evés közben, akkor talán értjük mire gondolok. De megint hozhatok macskás példát. Megfigyeltétek már a kismacskát, hogy hogyan szopik? A kis lábával „dagaszt”, hogy jöjjön jobban a tej. És felnőtt korára is megőrzi ezt a mozdulatot, amikor dorombolva, dagasztva transzba varázsolja magát. Képzeletében talán ott van az anyja emlőjén ilyenkor a végtelen biztonságban.

Nos, amikor megrendül a biztonságérzetünk - nem kell itt most túl nagy dolgokra gondolni, elég ahhoz egy váratlan számla, egy kellemetlen telefon, túlzott munkahelyi vagy családi elvárás, békétlenség, bármi – mi is legkézenfekvőbb módon (ám tudattalanul!) az evéssel a csecsemőkori biztonság állapotát igyekszünk felidézni. Legalább néhány percre, talán csak annyira, hogy a stressztől összeugrott gyomrunk megnyugodjon. Hogy legalább egy kicsit el tudjunk lazítani, hogy össze tudjuk magunkat szedni az evés néhány nyugodt perce alatt az újabb ütközetre. 

Nos, a pszichés éhség erős késztetésre – az evéssel - ezt (a biztonság illúzióját!) adjuk meg magunknak. A pszichés éhség a biztonságra éhes, nem fehérjékre, szénhidrátokra és a többire. Ilyenkor jön a sósra édes, az édesre sós vágya. Azért sokkal, de sokkal nehezebb kibírni evés nélkül a pszichés éhséget, mint a testit. A testi éhség jön, megy. Ha nem ehetünk, elmúlik, majd pár óra múlva jelez újra, de nem veszélyes. 

Néhány nap nemevés után sem kibírhatatlan a testi éhség. A pszichés éhség viszont elviselhetetlenül ránk tud törni akkor is, ha éppen az imént fejeztük be az evést. A pszichés éhség nem éhség valójában, hanem egy erős késztetés arra, hogy valahogy nyerjük vissza a biztonságérzetünket. És amikor korlátozzunk magunkat az evésidők szokásával, akkor azt vesszük el magunktól, hogy mindig minden helyzetben ott legyen a lazításra alkalmas eszközünk: az evés. Iszonyatos éhséget, farkaséhséget érzékelünk, ellenállhatatlan késztetést az evésre, de nem az étel kell, hanem a biztonságérzet. 

Igen ám, de valójában biztonságosabb lesz-e az evést követő percünk, mint az azt megelőző volt? Valójában nem. A helyzet nem változott, csak mi érezzük erősebbnek, nyugodtabbnak magunkat, és ilyen lelkiállapotban a fenyegetettséget éljük meg kisebbnek. Hiszen minden viszonylagos. Ha erősebb vagyok, a nagyobb teher is könnyebb. 


 Amikor az ember meg akarja szokni az evésidőket, hasonlót él át, mint amikor le akar szokni a dohányzásról, vagy mikor le akar állni az alkoholról. Vagy bármi olyan tevékenységről, amit nem a dolog eredeti rendeltetéséért, hanem a hangulata befolyásolásáért, a lazításért, az erőgyűjtés illúziójáért tesz. 

Ha valaki elhatározza, hogy megváltoztatja az evési szokásait, akkor ebbe vág bele. Ha csak egy fogyókúrába kezd, akkor egy-két napig győzi energiával, hogy mellőznie kell az addig könnyen elérhető lazítót. De végleg?!? Nos, aki a dohányzásról szokik le, az sem úgy van, hogy csak két hétig nem gyújt rá. Ha egy alkoholista leteszi a poharat, az letette, és nem csak addig kell kibírnia ivás nélkül, amíg kijózanodik. 

Evéssel lazítani, megnyugodni, pihenni, a biztonság illúzióját kelteni álmegoldás. Káros következményei vannak, és azt a veszélyt rejti, hogy egyre több kell a lazításból ahhoz, hogy ugyanazt a hatást elérjük. 

De valamit csak úgy nem lehet elvenni, hogy pótoljuk valami hasznosabbal. Nem lehet csak úgy, minden egyéb változtatás nélkül elvenni a törött lábú embertől a mankót, hogy járjál! Nos, ez így nem megy. Akkor veheted el a mankót, ha adsz helyette más támaszt, de a legszerencsésebb, úgy elvenni a mankót, ha meggyógyul a láb, és már nem lesz arra a mankóra szükség. Ezt szeretném én itt ebben a blogban, hogy megtaláljuk a magunk gyógyulásának útját, hogy ne legyen szükségünk az evés mankójára ahhoz, hogy jól legyünk.

Tésztanapra:

Kukoricalepénykék téli savanyúsággal



Még soha semmit nem készítettem eddig kukoricalisztből. Már nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon mit lehet kihozni belőle. Gondoltam, érdemes valami egészen egyszerűvel kezdeni, hogy megismerjem a természetét.  Nem mondom, hogy soha jobbat, de azért ehető lett.

Hozzávalók: 25 dkg kukoricaliszt, 2,5 dkg élesztő, 1 dl tej, 1 dl víz, 1 kiskanál só, 2 dl tejföl, 1 kiskanál csípős paprikakrém, téli savanyúság, 2 dl olaj a sütéshez.
Elkészítése: A tejet meglangyosítjuk, feloldjuk benne a cukrot, és felfutatjuk az élesztőt. A liszthez adjuk a (langyos) vízzel együtt. 1 kávéskanál sót adunk hozzá. Jól összekeverjük. Nagyon omlós masszát kapunk. Egy órát pihentetjük. Majd kiskanállal diónyi darabokat szakítunk a tésztából (omlós marad pihentetés után is), majd kis lepénykéket lapítunk belőle, és forró olajban kisütjük őket. Leitatjuk róluk a felesleges olajat. A tejfölt a paprikarémmel ízesítjük és mártogatósként adjuk a lepénykékhez, téli savanyúsággal tálaljuk. 


A 48. lépésben arról beszéltünk, hogy a pszichés éhség okozza a nehézségeket akkor, ha meg akarjuk változtatni az étkezési szokásainkat. A pszichés éhség pedig a biztonságérzetünk csorbulását jelzi, mely ezerféleképpen jelentkezhet. De az evéssel csak illúzióját kelthetjük a biztonságnak. Ám, ha ezt tudjuk, talán sikerül valódi megoldást is találnunk.

Holnap folytatjuk.

12 megjegyzés:

  1. Hát nem tudom. Nálam azt hiszem, ez egészen másképp működik. Én fordítva vagyok bekötve. :)
    Akkor hízom, ha biztonságban vagyok, ha az élet nyugodt és csendes.
    És akkor vagyok a legjobb formámban, mikor az élet zajlik, mikor nem tudom, mit hoz a következő pillanat. Engem a biztonság megfagyaszt és elélettelenít. A változás pedig jót tesz, és gyönyörködtet. A bizonytalanság sokkal élet-telibb, én akkor érzem élőnek magam és jól a bőrömben, ha ráhagyatkozom a bizonytalanság bölcsességére.

    Én a saját életemben tehát pont az ellenkezőjét tapasztaltam- tapasztalom.
    Szerintem inkább a bennünk lévő ürességet akarjuk betölteni. Akkor eszünk pszichésen, mikor üresnek érezzük az életünket. Mikor nem vagyunk örömteliek és boldogok. Mert a boldogság eltelít. Lehet hogy másnak a biztonság a boldogság, de nem nekem. Én örök nyughatatlan vagyok, mindig új célok felé száguldanék. Számomra a biztonság csöppet sem örömteli. :) Persze kell egy alap-biztonság, de valójában szerintem az élőnek lenni érzés hiányzik. Az élmények, az örömök, a kihívások.
    Még azt tapasztaltam, magamon is, másokon is, hogy a pszichés éhség valójában szeretet-mohóság. Szeretetéhség.
    Amit nem kaptunk meg gyerekkorban. Azt próbáljuk étellel pótolni, hiszen az evés legalapvetőbben az anyához kapcsolódik. Lehet hogy táplált bennünket fizikailag, de az érzelmi elmaradt. És ez hiánymotivált életre ad bennünket. Addig, míg rá nem jövünk arra, hogy ezt a fajta hiányt soha nem fogjuk tudni bepótolni. Anyagi pótszerekkel semmiképpen. Úgy értem étellel, itallal, stb. Meg köll ezt gyászolni és fel kell ismerni. Legalábbis, az én esetemben ez így volt. Mert a biztonság is megvolt.

    Csak a valódi tápláló figyelem nem.
    A biztonság börtönné válik egy idő után, és ellehetetleníti a fejlődést. Nem érzem igaznak, amit írtál. Egy embernek sokkal-sokkal több és magasabb rendű szükséglete is van, mint a biztonság. Ha nincs cél az életünkben, ha nem találunk értelmet neki, ha nem tanulunk meg szeretni és ha nem tanuljuk meg a boldogságot, üres marad az életünk. És megpróbáljuk étellel betömni ezt a hatalmas tátongó lyukat.

    VálaszTörlés
  2. Nem biztos, hogy ezt én biztonságérzetnek nevezném, legalábbis az én esetemben, egyszerűen, csak valami hiányzik.nem tudom, hogy mi, valami. Lehet ez annyi, hogy szürke az idő, ma történt semmi, a megszokott kerékvágás. Aztán ha ilyenkor eszünk, akkor ez szép lassan szokássá válik, amit nem könnyű megváltoztatni. Figyeljünk magunkra és akkor felismerjük a rossz szokásainkat és ki kell találni hogyan tudjuk magunkat eltéríteni. Én pld. most jöttem rá arra, hogy sajnos sokkal jobban érzem magam, ha eszek. Szépíthetném, de ez az igazság. Mivel azonban már évek óta 3-jegyű a súlyom, itt volt az idő a változtatásra. Nekem nincs más választásom, le kell fogynom. Tehát mindenfélét ki találok, hogy ne térjek le erről az útról. Többek között, kedves Gyöngyi elolvasom az Ön írását minden nap. Nem kell nagy dolgokra gondolni. elég felpróbálni egy régi ruhát ami már jó ránk. Ilyen apróságok.

    VálaszTörlés
  3. Én a stresszel kombinált félelemből eszek...de ezt már tudod. Nagyon egyet kell értenem azzal, amit leírtál. Tudom, hogy vannak másként működő emberek, de én pont olyan vagyok, amiről írtál. Tegnap este fél 10-kor ki kellett hívnoma rendőrséget. Igen, kitalálhatod mit csináltam utána, ettem....mert meg kellett nyugodnom. Hiába tudom, hogy nem jó, egyszerűen ez az egyetlen ami megnyugtat, mivel egyedül élek és nincs más akivel ezt az egész óriási gondot megvitathatnám.

    VálaszTörlés
  4. Atszokni a naponta 3x-i etkezesre valoban nem a legkonnyebb feladat. Regebben ebed utan, napkozben barmikor, amikor csak megkivantam valamit rogon meg is ettem. Es ez valoban nem fizikai ehseg volt! Nem tudom miert ettem tobbet az indokoltnal. Lelkikeg rendben vagyok, bekes, nyugodt az eletem. Csak, ami nagyon finom.... ott volt nehez nekem merteket tartani. :(
    De most tombol bennem az onfegyelem.
    Remelem az utam vegen mar megszokom azokat az adagokat, amik valoban elegendoek egy felnott ember szamara. Talan nem fogok soha tobbe mertektelenul enni. Nem eri meg! A keves tobb!

    Ismet olyan etelt latok a mai napon, amirol meg csak nem is hallottam eddig. Eppen ehes is vagyok, meg nem ettem semmit, igy meg jobban leszednem a tanyerrol....:)
    Rengeteg finom receptet talalok Nalad is, Csibenel is, sedith oldalan is......igy nagyon valtozatossa lehet varazsolni a kulonbozo napokat.

    Eredmenyes, szep napot Mindenkinek!

    VálaszTörlés
  5. Duende, :) “A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz…” (Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)

    Nem mondok ám én más, csak máshogy. :)
    Ha erre jársz, nézz be egyszer hozzám egy teára. Pécstől délre a harkányi és a villányi út között: Egerág. Bárki megmondja itt, hogy melyik ház.

    Úgy egyébként meg: A lényeg: benne lenni az "áramlatban" - de nevezhetjük ezt másként is. :) :) :)


    Éva, örülök, hogy jössz és olvasod amit írok. (Maradhatunk a tegezésnél - a blogon szokásos forma szerint - ugye?) Remélem, hogy a sok-sok mondatom között akad számodra is hasznos. Egészen biztos, hogy nem mindegyik találó mindenkinek, hiszen annyira különbözőek vagyunk. De talán néha mondok olyasmit is, ami segít egy kicsit. Legyen szép napod! :)

    VálaszTörlés
  6. Ah, micsoda aktív reggel! Csak mindjárt mennem kell, de délután jövök! :)

    Vízicsibe, tudom, miről beszélsz! És sok erőt kívánok!

    Ircsike, biztos vagyok benne, hogy ezen az úton sok olyasmit felfedezel, amiért tényleg megéri, hogy erre jársz.

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm a meghívást! :)

    Egyik barátnőmre pl. az igaz, amit leírtál. Ő is stressz-evő, egyedül van és szorong az anyagi léthelyzete miatt.

    Csíkszentmihályi Mihály Flow-könyve szerintem lehetne ajánlott olvasmány. :) Bizony nagyon-nagyon jó könyv és sokat segíthet.
    Mint ahogy Moslow könyvei is. Biztosan ismeritek a híres szükséglet-piramis elméletét.

    "Az emberi szükségletek öt, hierarchikusan egymásra épülő kategóriába csoportosította:

    1. Fiziológiai szükségletek
    2. Biztonsági szükségletek
    3. Szeretet- és közösséghez tartozás igény
    4. Tisztelet, elismerés iránti igény
    5. Tudás és megértés iránti vágy

    Az alapvető szükségletek rangsora sem mindig biztos, hogy a fenti sorrendet követi. Akad számos kivétel, de az emberek többségénél mégis ez a tipikus.

    Ezen, alapvető kategóriákon túl Maslow megnevez egy magasabb szintű szükségletet, az önmegvalósítás iránti vágyat. Ez, az identitás kérdése az alapvető fiziológiai és pszichológiai szükségletek kielégítése után vetődik fel. A szükségleteknek ezt az osztályát a hiányérzet működteti, mellyel szemben áll önmagunk megvalósításának szükséglete. E szükséglet kielégítésének lényege, hogy a személy azzá váljon, akivé adottságainál fogva válhat, feltéve, hogy autonóm módon választ. A választás során a személy elhárítja az önazonosságát fenyegető hatásokat és erőket; konzekvens módon előnyben részesíti azokat a lehetőségeket, amelyek választása révén önmagából mintegy kibányássza a legjobb változatot. Ez csak akkor lehetséges, ha a személy "elfogadja és megismeri kötöttségeit, képes adni és tartozásait kiegyenlíteni, de képes kreatív módon változtatni is körülményein, feltételein". Ez a szemlélet az identitást kiszabadítja az önszemlélet bilincseiből és az autonóm, kreatív, önmegvalósító cselekvés dimenziójába helyezi. Azzal, hogy a személy kilép a saját maga által definiált korlátok közül, meglátja a helyét a természetben, a világ térségében és időfolyamatában: megtapasztalja a teljes, bensőséges önmagát. E bensőséges élményből mindig ez fakad: kötődés, lelkesedés, kreativitás.

    "A zenésznek zenélnie, a művésznek festenie, a költőnek írnia kell, ha véglegesen boldog akar lenni. Amit az ember tud, azzá kell lennie."

    Maslow, vizsgálva az önmegvalósító emberek megkülönböztető jellemzőit az alábbiakban összegezte:

    - A valóságot gyakorlatiasan észlelik, és jól tűrik a bizonytalanságot.
    - Olyannak fogadják magukat és másokat, amilyenek.
    - Spontán módon gondolkodnak és viselkednek.
    - Természetesek és mesterkéletlenek.
    - Inkább a problémákra, mint önmagukra összpontosítanak.
    - Függetlenek és autonómak.
    - Állandóan készek az események friss látásmódjára.
    - Jó humorérzékük van, humorérzékük filozofikus, gondolatgazdag és nem ellenséges tartalmú.
    - Kreatívak, találékonyságuk friss és a gyermekéhez hasonlít.
    - Törődnek az emberiség jólétével.
    - Mélyen átélik az élet alapélményeit, gyakran tapasztalják a természettel való egység élményét, az idő és a tér dimenzióit.
    - A tevékenység folyamatát önmagáért méltányolják.
    - Erős és bensőséges kapcsolatokat alakítanak ki inkább kevés, mint sok emberrel.
    - Objektív nézőpontból képesek az életre tekinteni.
    - Belső függetlenségüket őrzik attól a kultúrától, amelyben élnek.
    - Bizakodva élnek egy jóhiszemű világban.

    Néhány olyan viselkedés, amelyeket Maslow az önmegvalósító élethez útmutatásnak vélt:

    - Úgy éld az életed, mint a gyermek, teljes elmélyedéssel és összpontosítással!
    - Inkább új dolgokat próbálj ki, mintsem ragaszkodj a biztos módszerekhez!
    - Az érzéseidre hallgass, ne pedig a tekintély vagy a többség hangjára tapasztalataid értékelésében!
    - Légy őszinte, légy valódi; kerüld a színlelést és szerepjátszást!
    - Készülj fel rá, hogy nem leszel népszerű, ha nézeteid nem egyeznek meg a többségével!
    - Vállalj felelősséget!
    - Amit eldöntöttél, hogy megteszel, vidd is véghez!"

    VálaszTörlés
  8. Ma már az emberek java részénél az alapszükségletek ki vannak elégítve. Amit én nagyon hiányosnak érzek: az önmegvalósítás. Szerintem ettől szenved a legtöbb ember.
    Hogy nincs célja és értelme az életének.
    Pl. egy célért küzdő képes éhségsztrájkba kezdeni. Vagyis egy önmegvalósító ember képes alacsonyabb igényeit alárendelni magasabb, szellemi céljainak.
    Ma szerintem szellemtelen korban élünk és valójában ettől szenvedünk.
    Persze vannak akik a piramis alacsonyabb lépcsőin vannak még - ők attól szenvednek. De gondolom, akik ide írunk, mi már nem mondhatjuk hogy éhezünk és nincs fedél a fejünk felett.


    Gyöngyi, erről jutott eszembe. Oldalra kitehetnél ajánlott olvasmányokat. Olyan könyveket, amik sokat segíthetnek ebben a folyamatban, az önmegismerésben. Hm? :)

    VálaszTörlés
  9. duende, a Flow nekem is meghatározó élményem volt. És Maslow is nagyon ismert, de én jobban tudok az NLP elképzeléseivel azonosulni. Igaz, az NLP-nek is nagyon sok irányzata van már. Én az NLP Akadémián tanultam, és nagyon jónak tartom azt a szemléletet, amit képviselnek. Most is készülőben van egy zseniális dolog abban a műhelyben.
    Jó ötlet az "ajánlott olvasmányok". Felveszem a megcsinálandók listájára. :)

    VálaszTörlés
  10. Sziasztok,
    Úgy vagyok az evéssel mint Ircsike. Átszoktam a napi 3x-i étkezésre - nagyon nehéz -, normál felnőtt adagokat eszek (a régebbinek kb. a felét) és két étkezés közt csak ásványvizet veszek magamhoz. Hogy eddig miért ettem és támad fel bennem a vágy? Azért mert a nagyon finom dolgoknak nem tudtam ellenállni (és nem is akartam, illetve finomakat főztem/főzök). A soraidat olvasva Gyöngyi, azt hiszem diagnosztizálhatom magamon a pszichés éhséget. A kiváltó okon még egy kicsit rágódom... elmesélem majd ha rájöttem. Mármint ha érdekel valakit. :)

    VálaszTörlés
  11. KreaZsu, igen, érdekel. :)

    VálaszTörlés
  12. Gyöngyi, sajnos nem ismerem az NLP-t. Pontosabban hallottam róla, illetve akik csinálták, mind nagyon dícsérték. Tutira jó módszer lehet.
    Én agykontrollos vagyok, az is nagyon jó és nagy segítség lehet.

    VálaszTörlés