Oldalak

2011. január 15., szombat

Tizenötödik lépés – Mindent szabad, csak nem minden használ


 

Megtörtént a második méredzkedés? Hogy érzitek magatokat az utóbbi időben? Sikerült grafikont rajzolni? Ugye, jó látni, hogy lefelé megy a görbe? Szoktatok a füzetbe írni megfigyeléseket? Mit vettetek észre magatokon mostanában? Mi változott? Mi lett jobb? 

Most tésztanapra készülünk, ezért legyen most ez a fő témánk. 

Az eMpszi étrendjében lévő tésztanap „őse” a 90 napos szénhidrátnapja. Ezt a napot sokan várják, mert itt van az édességek, a csokoládék helye. De akadnak olyanok is, akik nem szeretik az édességet, főleg a feketecsokoládét, ezért nem kedvelik ezt a napot, mert  úgy értelmezik, hogy ilyenkor „kötelező” csokit enni. Pedig kötelezőnek egyáltalán nem kötelező, csak akkor együnk, ha szeretjük, de akkor semmiképpen ne hagyjuk ki. Nem kell felesleges terheket magunkra rónunk. Nem jutunk tovább, ha megállás nélkül menetelünk, mint akkor, ha néha megállunk egy kicsit pihenni. 

Én úgy gondolok erre a napra, mint az engedmények napjára, melynek nagyon fontos szerepe van abban, hogy senkinek ne kelljen végleg megválnia kedvenc ételeitől, ne legyünk eltiltva az édességektől, a gyakran bizony nagyon finom fehérlisztes ételektől sem. 

Azt gondolom, hogy a tésztanap az egyik nagyon fontos pontja ennek az étrendnek. Éppen ez a nap teszi lehetővé, hogy valaki annyi ideig kitartson az új szokások gyakorlása mellett, hogy egy idő után sikerrel történjen meg az életmódváltás, hogy ne kényszer legyen az egészséges étrend, hanem megszokás. 
 
Ezen a napon az étrend elsősorban tészta alapú ételeket ajánl. De nagyon hasznos, ha itt is eszünk annyi zöldséget a tészták mellé, hogy ne csak tésztával és édességgel lakjunk jól. Bár ha mégis ezt tesszük, maradjon nyugodt a lelkiismeretünk, hiszen a tésztanap az engedmények napja. Az a nap, amikor megállunk egy kicsit az életmódváltás útján. Hagyjuk egy kicsit leülepedni az új szokásainkat!

Azt mondom, hogy ezen a napon még az sem akkora baj, ha az ételtársítás szabályait megszegjük. Ha mindenképpen nagyon vágyunk tojásos nokedlira, rakott krumplira és egyéb hasonló ételre, mely nem képzelhető úgy el, hogy figyelünk az ételtársításra, azt se száműzzük végleg, csak időzítsük tésztanapra. A napokban már több kommentben felmerültek hasonló kérdések. Akkor is mondtam, hogy pl. a gyümölcsös müzli vagy bármely olyan étel, melyben a gyümölcs főzve-sütve található, erre a napra való. 

Azt javaslom, hogy aki szereti az édességet, az ezen a napon mindenképpen egyen desszertet, csokoládét. És annyit, amennyi jólesik, ha figyelünk magunkra, majd jelez a szervezetünk, hogy mennyi az elég. De figyelni nagyon érdemes.

Elmesélek egy személyes élményt ezzel kapcsolatban. Nem voltam régen sem különösen édesszájú, de azért mindig is szerettem a süteményeket (kivéve a kókuszost), a tejcsokit és a fehércsokit sose szerettem, de a feketét, a minél feketébbet , azt nagyon. (És nagyon szerettem/szeretem  a mogyorókrémet és a gesztenyepürét is :) ). Az életmódváltás előtti utolsó időben eljutottam odáig, hogy a süteményektől nagyon égett a gyomrom. De azért nem hagytam ki a sütit egyetlen vasárnap délben sem, így a vasárnap estéim gyomorégéssel teltek. 

Amikor elkezdtem figyelni az ételtársításra, és nem ettem egy étkezésen belül húst és édességet is,  ez a gyomorégés egycsapásra megszűnt. Így alig vártam a tésztanapokat, hogy végre gyomorégés nélkül élvezhetem az édességet. Soha nem tartottam mennyiségi korlátot. Így egy alkalommal a nagy lelkesedéssel addig mentem, hogy úgy másfél tábla feketecsokit ettem meg egyszerre. Olyan fejgörcsöm lett, hogy egy egész napig csak a sötét szobában feküdtem félálomban. Ezt egy idő után még egyszer „sikerült" megismételnem. Ezzel a két fejfájásig csokievéssel viszont valahogy beállt az édességek iránti igényem. Szeretem változatlanul a csokit és a süteményeket, de nem kívánok egyszerre sokat enni belőlük.
Mondtam orvosnak is, hogy ez lett velem, azt mondta, hogy feltehetően cukorsokkot kaptam. Senkinek nem kívánom, hogy így járjon. Meg lehet ezt előzni, ha figyelünk az ésszerűség szabta határra. Nem azért, mert nem szabad a végtelenségig enni a csokit ezen a napon, hanem azért, mert nem biztos, hogy használ. De nem is riogatni akartam ezzel. Csupán szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy mennyire fontos, hogy tudjuk ezt:  mindent szabad, csak nem minden használ. 

Nem a tilalmak visznek előre, hanem az ésszerűség és a jó következmények felismerése. Néha a tilalmak léte megnehezíti a dolgunkat, hiszen sokan vagyunk olyanok, hogy eleve lázadunk a tilalmak ellen. Éppen ezért nagyon fontos a tésztanap, az engedmények napja. És tésztanapon még egy ilyen sütit is kóstoljunk meg teljes lelki nyugalommal.


Editke puncsos kedvence

(Ennek a sütinek az elkészítéséhez nekem 32x37 cm-es tepsi áll a rendelkezésemre, a tálca 12x28 cm-es.)

Hozzávalók az alaphoz: 10 tojás, 10 evőkanál cukor, 10 evőkanál liszt, 2 csipet só.
A töltelékhez: 20 dkg cukor, 1 dl víz, 2 dl rum (esetleg egy kevés gyümölcslé),10 dkg finom lekvár,  2 kanál kakaó, magozott meggy vagy mazsola, 5 dkg vaj.
A cukormázhoz: 15 dkg cukor, fél dl víz, pár csepp citrom.
Elkészítése: A sütőt elkezdjük melegíteni 180 fokra, a tepsit előkészítjük (kikenjük v. kibéleljük sütőpapírra). A tojásokat fehérjére és sárgájára szétválasztjuk. A fehérjét a két csipet sóval kemény habbá verjük. Hozzáadjuk a cukrot, és kevés ideig még verjük tovább, majd a sárgájákat is hozzáadjuk, és mikor már azok szépen, egyenletesen a fehér habhoz keveredtek, belekeverjük a lisztet is. Mikor egyneművé válik a masszánk, beleöntjük a tepsibe, és kb. 20-30 perc alatt kisütjük. (Tűpróbával tudjuk ellenőrizni, hogy a piskóta kisült-e.) (Sem sütőpor, sem egyéb állagjavító nem kell hozzá!)
Amikor a piskóta meghűlt, akkor 2 db 12x28-as darabot vágunk belőle, a többi részét kis darabokra vágjuk. Az 1 dl vízből és a cukorból szirupot főzünk, és a piskótadarabokkal elkeverjük, hozzákeverjük a vajat (ez jól beleolvad a masszába a langyos szirup miatt), hozzákeverjük a kakaóport, a rumot és a mazsolát vagy a meggyet is. (Ha bármi süteménybe illő finomság van otthon, vagy másik süti széle, maradéka, azt nyugodtan belekeverhetjük ebbe a krémbe. Ha nem lenne elég krémes, akkor egy kis szörppel, gyümölcslével, lekvárral krémesíthetjük). Az egyik piskótalapot megkenjük lekvárral, rásimítjuk a krémet, a másik piskóta alját is megkenjük lekvárral, majd rátesszük.
A máz így készül: 15 dkg cukrot elkeverünk fél dl vízzel, és nagyon alaposan elkeverjük, míg a cukor teljesen felolvad. Gyors tűzön addig forraljuk, míg nagy hólyagokat vet, melyek nem pukkannak szét a felszínen. (A főzési idő néhány perc.) Forrás közben már nem szabad kavarni, a tűzről nem vehetjük le forrás közben. Próbaképpen cseppentsünk a szirupból egy cseppet hideg vízbe, ha az oldat összeáll, golyót formál, akkor levesszük az edényt a tűzről. Belecseppentünk pár csepp citromot, és addig hűtjük, kavargatjuk, amíg tompa fényű fehér masszát kapunk. Ezzel vonjuk be a sütinket.


A tizenötödik lépésben azt helyeztük a figyelmünk középpontjába, hogy ezen az életmódváltó úton mindent szabad, csak nem minden használ

Érdemes arra figyelni, hogy az eMpszi étrendjében a tésztanap az engedmények napja. Ha valami nem egyértelmű (pl. liszt is van benne meg tej is, sőt még gyümölcs is), azt soroljuk tésztanapra. Az evésidőket és a gyümölcsreggelit azonban tésztanapon is nagyon hasznos megtartani.
 


Holnap folytatjuk.

10 megjegyzés:

  1. Milyen csinos kis sütemény ! Azt hiszem holnap megsütöm.
    Én azt figyeltem meg, hogy nem nagyon tehetek engedményt, mert akkor kibillenek a ritmusból és ez hiúsított már meg elhatározást :) Szóval jobb, ha szigorúan betartom amit kell.
    A mai nap kicsit zűrzavaros volt. Mi szombatonként Pesten vagyunk a biopiacon. 3 kor kelünk, és olyan szörnyen éhes voltam fél nyolc felé, hogy muszáj volt enni. Egy spenóttal töltött és utána valamilyen panírban szerintem sütőben kisütött, tk lisztből készült palacsintát választottam.

    Aztán este ettünk újra, főtt krumplit, gombamártással.

    Mérleg reggel.
    Örülök, hogy mindenki megnyugodott. Vidám hétvégét kívánok.

    VálaszTörlés
  2. A tortak, sutemenyek jelentettek nalam mindig azt a gyenge pontot, amikor nem tudtam merteket tartani. Meg is lett az eredmenye. Most az uj eletmodomban kellemesen telik a tesztanap, de mar visszafogottan, merteket tartva fogyasztom a finom eteleket.
    Korabban edessegfuggo voltam, mert minden nap muszaj volt ebed utan valami edesseget ennem.
    Szerencsere amiota csak minden 4. napon engedhetem meg magamnak ezt, elmult a fuggosegem. Nagyon sokat jelent a megszokas. Tudatosan, akaraterovel meg lehet szabadulni minden rossz szokasunktol.

    Nagyon jo erzes latni a merlegen, hogy szep lassan, mindig egy kicsivel kevesebb a sulyom. Nem is szeretnek gyorsan fogyni, ez a tempo tokeletes szamomra.

    Legyen mindenkienk szep es sikeres napja! :)

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!
    Sokkal jobban érzem magam. Könnyebben megy a mozgás, nincsenek éhségrohamaim, lassan sikerül az evésidőket is betartani, már nem okoz gondot a gyümölcreggeli, mindig gyümisalátát csinálok. Sokat segitettek ezek a szép képek, a szépem összeállított gyümisalátákról. Elmúlt a kinzó gyomorégés, amikor máskor mindig ennem kellett valamit. Már szinte nem is kivánom a fehérkenyeret. Bár nem mondom,a megennék egy nagy szelettel, biztosan tudná követni a másik is és a harmadik is. És jó látni, hogy lefele megy a mérleg nyelve, ez erőt ad a folytatáshoz, hogy van értelme, és már elhiszem, hogy nekem is sikerülhet. Nagy segitség ez a blog, köszönöm.

    VálaszTörlés
  4. Juj nagyon finom lehet ez a süti

    VálaszTörlés
  5. Én ma zöldséges pizzát fogok készíteni és teszek rá egy kis sajtot. Gondolkodom valami édességben is, bár túlságosan nem kívánom. De inkább ennék most, mintsem holnap-holnapután megkívánjam!

    Lányok, olyan jól megy most! A gyömölcsreggeli és az időpontok tartása is! Remélem, nemcsak most az elején! És remélem, kitartok!

    Mondjuk, a következő hétvége kicsit nehéz lesz, Gyöngyi tudja, miért, de nagyon igyekszem, hogy amikor csak tudom tartsam a szétválasztást legalább étkezéseken belül. Bár a rosszban az a jó, hogy pnteken gyümölcsnapom lesz, amit reggel és délben tartani fogok, este meg... lesz, ami lesz, szombaton pedig húsnap, ami soha jobbkor nem jöhetett volna. És a vasárnapi zöldségnapot is valahogy megoldom. Ha meg nem, hát folytatom onnan, ahol megálltam. A megtett út úgysem veszett el!

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm jól vagyok! :) Vezetem a naplómat, minden nap írok bele. Tapasztalatokat, megfigyeléseket. Ez egy közös blogban van, ami nem publikus, a benne lévők miatt. Nem mindenki szereti a nyilvánosság előtt megosztani a méreteit, meg a kínlódásait, reménytelenségeit. A társaimnál én ezt figyelembe veszem. Ők nem ezt a módszert csinálják, ezért is érdekes összehasonlítani az eredményeinket. Kati javaslatára is azt gondoltam, hogy OK ha valaki akarja, írja le, én nem fogom itt megosztani a méreteim adatát. Annyit elárulhatok, hogy a grafikonom összege 23,8 -al csökkent egy hét alatt. :) Haladok. :) Ma tésztanap van. Caládi ünnepség lesz, unokám 2 éves, a keresztfiam 24. Hamburgert kértek ünnepi ebédre, ezért ma hamburger zsemlét ebédelek, és benne sok-sok salátát. Még tortát is fogom enni ám! :) Este meg nálam lesz lángos party, szerencsére ma az is belefér a menübe, nemcsak megsütnöm szabad. :)
    Újabb kérdés: alkoholt mértékkel lehet-e inni? Gondolok itt egy-egy pohár száraz borra, vagy esetleg néha egy pohár sörre. Ma épp aktuális a kérdésem. :)

    VálaszTörlés
  7. Csibe szerintem nyugodtan igyál az ünnepeltek ( sok boldogságot nekik ) egészségére. Szerintem azért van így a sorrendje a napoknak, hogy a gyümölcsnapot könnyebb legyen kibírni.

    Én megsütöttem ezt a puncsos sütit, még a hűtőben vár. Citrommázat tettem rá.
    Az ebéd zöldséges rizottó, a többieknek csirkemáj is lesz benne.

    VálaszTörlés
  8. gondaanyu, igen a rendszeresség nagyon hatékony kapaszkodó. Nehéz, ha nincs meg rá a lehetőségünk. Ez az egyik legnagyobb kihívás, hogy zaklatott napon, hogyan tartsuk a rendet.
    Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ízlett-e a süti. Itthon népszerű. Csak mindig „gondolom” szerint csinálom, és ha van valami plusz, azt beleteszem. Szerintem a citrommáz biztosan finom vele, talán én még úgy jobban is szeretném. Nagyon jó így megoldva az ebéd! :)


    Ircsike, azt hiszem, ez nagyon nagy szó, amit írsz, hogy a függőség megszűnt!!!! Ez nagyon nagy eredmény! Nagyon örülök neki. :)


    Kati, nagyon fontos, amit a gyomorégéssel kapcsolatban megfigyeltél. Én évekig nagyon szenvedtem a gyomorégéstől, aztán az étletársításra figyelve teljesen megszűnt. Amikor elértem a kívánt súlyomat, akkor azt gondoltam, hogy már nem kell arra figyelnem, mit mivel eszem. És akkor visszatért a gyomorégésem. Így ha a napokat nem is kell tartanom, viszont arra érdemes figyelnem most is, hogy egy étkezésen belül ne egyek össze szénhidrátot hússal. De hogy őszinte legyek egyáltalán nem kívánom. Sőt gyakorlatilag nem tudok olyan összeállítást megenni, mint pl. a pörkölt nokedlivel, pedig régen nagyon szerettem. De azért ha egy kicsi kenyeret eszem, azt még elmegy. De már érzem, hogy hol a határ. Egy idő után megérezzük, hogy mi a jó.


    És több esetben is tapasztaltam olyanoknál, akik kikérték a tanácsomat, hogy makacs gyomorégés szűnt meg úgy, hogy figyeltek az ételtársítása.


    sedith, annyira örülök, hogy jól megy! Ez a „most eszem, ha nem is kívánom, nehogy később megbánja, hogy nem ettem” – annyira tipikus! :) :) :) Ez is megszűnik ám egy idő után.


    Vízicsibe, csatlakozom Gondaanyu megszólalásához. Isten éltesse az ünnepelteket! Igyál az egészségükre! Egyébként is gyümölcsnap kivételével étkezési időben egy-egy pohár jó minőségű ital nagyon is belefér. Ez az étkezési kultúránk része. Csak én általában elfejtem megemlíteni ezt, mert nekem Ferenc születése óta alkoholallergiám van, és ezért nem szoktam alkoholt inni.

    Az eredmények közzétételével kapcsolatban megértem, hogy nem írnád ki. Én sem. Azért nem mondom meg azt sem, hogy most hány kiló vagyok, mert nagyon könnyen hozzá lehet adni negyvenet, és az nekem annyira szörnyű! (De tényleg!) Úgy vagyok ezzel, mint egyesek az életkorukkal. No, azt bármikor megmondom. :)
    Meg igazából összehasonlítani azt lehetne, ha lenne egy kiinduló mérőszám (centik, kilók összeadva hetente, s az indulási a 100%) , és hogy hány százalékkal lett az kevesebb egy héten talán az összehasonlítható lenne. (Vagy valami ilyesmi.) Hiszen annyira különbözőek a testméreteink. Te is magas vagy, én is. Lehet, hogy én így nehezebb vagyok most, mint egy kistermetű ember, akin van 20 kg túlsúly.

    VálaszTörlés
  9. Bianka! De jó, hogy látlak. Már hiányoltalak! :)

    VálaszTörlés
  10. Akkor majd kiszámolom a százalékot is :):)Ez egy jó ötlet. :) Köszönöm, most este akkor minden lelkifurdalás nélkül koccintok majd. :) Délben autóval voltam, úgy nincs semmi kísértés, hiszen ha autóval vagyok, nincs egy korty alkohol sem.:)

    VálaszTörlés