Oldalak

2010. szeptember 15., szerda

Karalábéfőzelék tükörtojással


Hozzávalók (2 főre): három közepes karalábé, 5 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, 4 dl aludttej (kefir), só, őrölt bors, 4 tojás, 2 evőkanál zsír (olaj) a tojás kisütéséhez, petrezselyemzöldje a tálaláshoz.

Elkészítése
: A karalábét meghámozzuk, először vékony szeletekre, majd gyufaszálnyi csíkokra vágjuk. A vajon sóval, őrölt borssal lassú tűzön megpároljuk. Ha szükséges, egy kevés vizet adunk hozzá. Mikor megpuhult, meghintjük két evőkanál liszttel, elkeverjük, majd felengedjük kb. 4 dl aludttejjel vagy kefirrel. Összeforraljuk, s pár percig, amíg besűrűsödik kevergetés mellett lassabb tűzön készre főzzük.
Egy lapos aljú edényben zsiradékot hevítünk, a tojásokat egyenként leütjük, s óvatosan a forró zsiradékba engedjük, és ízlés szerinti sültségűre megsütjük.
A főzeléket a tojással tányérokra tálaljuk, petrezselyemzödjével megszórjuk.

A 90 napos diétában fehérjenap, sőt olykor proteinnap néven szerepel az a nap, amikor az állati fehérjékre kerül a sor. Nekem nem tetszett ez a tudományos elnevezés, mert ez az egész nem tudomány "csak" tapasztalat. Így az eMpszi karcsúsító étrendjében a húsnap kifejezést használom. Ez sem igazán szerencsés, mert ezen a napon nem csak hús szerepel kínálatban. A különféle húsok mellett a tojás, a tejtermékek is ezen a napon ajánlottak a semleges zöldségek társaságában. És ahogy a 90 napos eredetileg is javasolja, aki igényli, egy-egy szelet (vagy két vékony szelet) kenyeret ezen a napon is nyugodtan megehet ebédre és vacsorára egyaránt. De az is elfogadható megoldás, hogy - mint ebben az esetben - valamennyi liszt is szerepel az ételben. Ám ez ne legyen több személyenként egy-egy szelet kenyérben előforduló lisztnél. (S akkor már természetesen a kenyérszeletnyi lisztmennyiség benne van az ételben, így kenyeret már ne együnk hozzá.)

Az ételnek azt a változatát is kipróbálhatjuk, hogy elhagyjuk a lisztes meghintést a kefirrel. Így más jellegű ételt kapunk, az is finom, s kevesebb benne a szénhidrát.

Ez csak egy változata a karalábéfőzeléknek. Érdemes úgy is kipróbálni, hogy fokhagymával pároljuk a karalábét, és friss tejjel engedjük fel. Ezt a változatot petrezselyem helyett ízesíthetjük friss kaporral. És bátran kísérletezhetünk egyéb fűszerezéssel is. Ha nem vajon, hanem olajon pároljuk meg a karalábét, megint egy más ízhatású ételt kapunk. Ha így készítjük, akkor hidegen is finom. (Én vajjal nem szeretem hidegen, de olajjal igen. :) )

4 megjegyzés:

  1. Szia!Díjazott lettél nézz át hozzám :)

    VálaszTörlés
  2. Annyira jó, hogy ezeket is leírod magyarázatként a receptek mellé. Sokan nincsenek ezzel tisztába.

    VálaszTörlés
  3. Bianka, :)

    Fela, köszönöm! :)

    Vízicsibe, örülök, ha hasznos. :)

    VálaszTörlés