Oldalak

2010. szeptember 30., csütörtök

Cicege sültpaprikával - ahogy én készítem

Lehet, hogy a cicege az az étel, aminek a legtöbb neve létezik. Ennek ellenére én gyerekkoromban nem ismertem. Egyik mamám sem csinálta, és másnál sem ettem egészen felnőttkoromig. Azt hiszem, először macok néven hallottam még a (pécsi) rózsadombi szomszédasszonyomtól. Aztán én is néha sütöttem. Egyszer jött hozzánk Misi egyik osztálytársa, lehettek akkor vagy negyedikesek, mikor a kisgyerek meglátta, mi készül, nagy lelkesen felkiáltott: - Cicege! No, ettől fogva nálam ez a neve. És hogy mi van benne, az is csak úgy alakult - gondolom szerint, de mivel már neve is ezer van ennek az ételnek (lapcsánka, tócsni, cicege, matutka, bere, macok, harula, vagy siligó ), így a hozzávalók sincsenek kőbe vésve.


A sült paprikának ilyesmi formájával szintén nem az anyám konyháján, hanem az interneten találkoztam először. Van ott ezer recept is, de nem volt érkezésem, hogy most keresgéljek. Úgyhogy ez az én változatom - ez is úgy érzéssel.


Cicege:
Hozzávalók: 1 kg krumpli kb. 10 dkg liszt 4 tojás, 4 kávéskanál só, bors, 4-5 gerezd fokhagyma, zsiradék a sütéshez (kb. 3 tyúktojásnyi zsír, de lehet olaj is.).
Elkészítése: A krumplit megmossuk, meghámozzuk, lereszeljük. Beleününk 4 egész tojást, hozzáadjuk a sót, borsot, és a lisztet, a zúzott fokhagymát. Jól összekeverjük. Egy serpenyőben bő zsiradékot forrósítunk, beleteszünk egy kanálnyi krumplis masszát, a kanállal ellapítjuk, majd ha az egyik fele megsült, megfordítjuk, így készítjük el az egész mennyiséget. Ha megsült, leitatjuk róla a zsírt, mint a rántotthúsról. Melegen tálaljuk.

Sültpaprika-saláta
Hozzávalók: kb. 10 db vastaghúsú paprika, 1 evőkanál olaj, 1 kávéskanál só, 1 kiskanál méz, 1 evőkanál ecet.
Elkészítése: A paprikákat megmossuk és egészben forró sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. Hagyjuk kihűlni, majd lehúzzuk a héját, és kivesszük a csumáját. Összevágjuk, sóval, ecettel, mézzel, olajjal ízesítjük, s jól átkeverjük.

Tipp:
Én amikor kiveszem a paprikákat, már abba salátás tálba szedem bele, nehogy egy csepp leve is elvesszen, kár lenne érte. Nem nagyon izgatom magam, ha egy kis héja rajta marad. Csak azt veszem le, ami könnyen lejön. Csak a csumáját veszem le, a magházát benne hagyom, szeretem ugyanis a magházat és a magot is, hiszen a magban ott van az értékes paprikamag-olaj. A salátás tálban vágom össze kés-villa módszerrel.


Az eMpszi étrendjében a cicegét tésztanapra ajánlom. De ha zöldségnapon esszük, úgy is jó. A zöldségnap igazából a krumpli napja, de van benne tojás is, és több a kalória is benne a zsír miatt, azért javaslom elsősorban tésztanapra. De mindig mondom, hogy az eMpszi étrendje nem a laboratóriumi szétválasztáson, sokkal inkább a praktikus gyakorlaton és az ésszerűségen alapul. A zöldség és a tésztanap megkülönböztetésének alapvetően az az értelme, hogy tésztanapon a magasabb kalóriatartalmú ételek is szerepelhetnek, és a szétválasztás is lehet egy kicsit megengedőbb.
Ami fontos, hogy a cicege mellé együnk valami semleges salátát, ne magában ezzel töltsük meg a gyomrunkat, így a kalóriasűrűség is kedvezőbben alakul. Bármilyen saláta jó mellé. Ezt válasszuk meg évszakok szerint. Tavasszal - mondjuk - a tejfölös fejessaláta, nyáron kovászos uborka, uborkasaláta vagy vegyes nyári saláta, ilyenkor ősszel ez a sültpaprika-saláta nagyon finom vele, de egy káposzta-paprika saláta is remek. Télen ajánlom például savanyúkápsztával, céklával. A variációknak csak a fantáziánk szabhat határt.

A sültpaprika-saláta semleges étel, természetesen nemcsak cicegéhez, hanem bármi máshoz fogyasztható. Akár meleg akár hideg ételekhez nagyon finom.


3 megjegyzés:

  1. Mindkettőt szoktam csinálni, és nagyon szeretem :)

    VálaszTörlés
  2. És kb. így is csinálod, ahogy én? És a cicege neve cicege?

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szeretem, hű és paprikával nyamm
    Nálunk sem volt divat, de ha igen akkor tócsni, vagy lapcsánka névet futott :))

    VálaszTörlés