Oldalak

2010. május 15., szombat

Mustáros krumpli


Az utóbbi időben több alakalommal elém került a mustáros sültkrumpli. Edónál is volt a minap http://gergelyne.blogspot.com/ meg itt is láttam http://nokedlis.wordpress.com/2010/05/13/slt-mustros-krumpli-gebackene-senfkartoffeln/ , de ezn kívül még legalább három helyen találkoztam vele, pedig nem kerestem. Úgy gondoltam, ha már ennyiszer látom, itt az ideje, hogy meg is kóstoljam. Egészen kicsi eltérésekkel írják a különböző helyeken. Én szokásomhoz híven ezt is emlékezetből készítettem.
Amit felhasználtam:
1,5 kg krumpli. (fél kiló újkrumpli és egy kiló régi),
egy tyúktojásnyi vaj,
három szál oregánó (ez van a kertben, máshol szárított oregánót írnak),
3 ek. dijoni magos mustár (Ez igazából öreg v. régi mustár az eredeti megnevezés szerint, mert a magok a mustárban még a régi készítési módot idézik.) A legtöbb receptben azt írják, hogy csak magos mustárral jó ez az étel. Találtam azonban olyan bejegyzést is, ahol sima mustárral készítette az illető, s nagyon meg volt elégedve a művével. Én azt gondolom, hogy a megpörkölődött mustármagoknak igen jellegzetes és finom ízük van, de nyilván úgy is jó ez az étel, ha ez az íz hiányzik belőle. Sőt a sima – minden ízesítés nélküli sütkrumpli is finom, csak az egy másik étel. De az a blog azt is írta, hogy volt, aki a sima mustárba külön vásárolható mustármagot kevert. No, ezen a mustárdolgon azért érdemes lesz egyszer még elgondolkodni.
1 citrom reszelt héja és fél citrom leve
2 evőkanál olívaolaj (amikor beleöntöttem már az ételbe, akkor gondoltam rá, hogy inkább az egerági hidegen sajtolt napraforgóolajjal kellett volna megpróbálnom, de majd legközelebb.
Sok (frissen őrölt) bors. Én ezzel most nem szolgálhattam, mert a borsőrlő is csak a tervek között szerepel.
1 kiskanál méz. A mézet csak egy valaki írta, de rögtön magamévá tettem az ötletet, mert szerintem az ízek harmóniája sokkal jobban megvalósul, ha egy csöpp édes kerül a sósba, és egy csöpp só az édesbe. (Összehasonlíthatatlanul jobb pl. a mákostészta is, ha egy kicsit megsózom. Nem sós lesz ettől, hanem karaktersebben édes.)
Só, bors.
Ahogy készítettem:
A vajat megolvasztottam, s beletépdestem az oregánóleveleket, majd belekevertem a mustárt, az olajat, a mézet, belereszeltem a citrom héját, belecsavartam a levét, megsóztam, megborsoztam, belecsurgattam a kiskanál mézet. Az egészet jól összekevertem. Majd a megtisztított összevágott krumplit is belekevertem ebbe a fűszeres mártásba. Aztán egy kiolajozott tepsibe öntöttem az egészet (nem találtam a sütőpapírt, de így is jó lett), és 220 fokon egy órát sütöttem.
Az ételtársításra figyelőknek ez egy kitűnő zöldségnapi étel. Annak ellenére, hogy köret is lehet, de egy salátával főételként is megállja a helyét.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése