Prézli

Ez a gasztrobloggerség arra is inspirál, hogy olyan dolgokat is csináljak a konyhában, melyekre eddig nem szántam időt. Az vezérel, hogy megpróbáljam azokat a munkákat, melyeket a nagyanyáim is végeztek, és ha belefér az időmbe, kedvembe, akkor minél kevesebb készen vett dolgot használjak. Persze ez álom, mert még a munkagyorsító gépek mellett is elképzelhetetlen mennyiségű időt igényel ez az ötlet. Persze cél lehet.

Szóval így szántam rá magam a prézli készítésére. Még emlékszem rá, hogy a nagyanyám famozsárban hosszú öntöttvas mozsártörővel törte a száraz kenyeret prézlinek. Tudom, hogy megvan még valahol ez a famozsár is, de nem tudom, hogy hol.

A rézmozsarat viszont elővettem az ötlet nyomán. El is kezdtem benne törni a napok óta szárogatott kenyérkockákat, de rájöttem, hogy ez a művelet nem az én életritmusomhoz van szabva. Az az ötletem támadt, hogy mi lenne, ha a húsdarálóval törném össze a kenyérkockákat. Kivettem a darálóból a kést, hogy ne verjem ki az élét, hiszen úgysem vágni, hanem törni akartam. Egész jól ment. Közben azért meg kellett állnom, hogy a tárcsa előtt összetömörödött morzsát kiszórjam. Azt is tapasztaltam, hogy jobban bírta a daráló, ha gyorsan ugyan, de egyenként engedtem bele a kenyérkockákat.

Nos, ezt is megpróbáltam, megtapasztaltam. Hát majd meglátjuk, máskor is gyakorlom-e még ezt a dolgot. A mai fasírthoz azonban ezt a prézlit használtam.