Az olaszról magyarra

Ezt a kis szendvicset az olasz konyha ihlette. No, nem így egészében, hanem az alkotórészeit. Ugyanis a tönkölykenyérszeletet (no, jó, ehhez nincs köze az olaszoknak) a ricottaszerű túróval (leírását lásd itt egy korábbi bejegyzésben) kentem meg először, majd egy a pesto ötletéből született napraforgós medvehagyma-krémet tettem rá.

A pesto – az itáliai bazsalikommártás – összezúzott fenyőmagból, bazsalikomból, olívaolajból és parmezánból (meg alkalmanként még ebből-abból) áll. Ahogy nézegettem, a lényege, hogy olajos mag és zöldfűszer pépesítve. Csináltam is egy majdnem „igazit” még régebben. Azzal a különbséggel, hogy fenyőmag, olíva és parmezán is volt benne, de bazsalikom helyett medvehagyma került bele.

Ez adta az ötletet, hogyha már a bazsalikom helyett medvehagyma van benne, akkor mi lenne, ha a fenyőmagot meg napraforgómagra cserélném le. Annál is inkább, mivel itt Egerágon van egy étolajüzem, ahol többek között hidegen sajtolt napraforgó-olajat is csinálnak, s így természetesen olíva helyett ez az olaj kerülne a mártásba.

Ennyi változtatás után meg az aranyárban létező parmezánt ki is hagyhatom, hiszen, ez már nem pesto, hanem napraforgós medvehagyma krém - a pesto ötlete nyomán készítette: B. Gy. Mégpedig így:

A (10 dkg) napraforgómagot az (1 dl) olajjal összeturmixoltam, majd hozzáadtam és az (egy csokor) összevágott medvehagymát , sóztam és befejeztem a pépesítést.

Az elkészült krémet igyekeztem légmentesen kis övgebe tenni. Elvileg hűtőszekrényben több hétig is eláll. Ezt bizonyítani nem tudom, mert amikor a múltkor csináltam, akkor három nap alatt elfogyott.